A Grund Színház színészeivel és Varga Dániel séffel összefogva készítettünk egy minden tekintetben hátborzongató vacsorát erős idegzetű vendégeinknek a Zwack Unicum Múzemban, akik között akadt néhány gyanútlan híresség is. És hogy honnan jött az ötlet? 

Véres agy desszert, a csoki-málna őrület és előételünk a belsőségeket imitáló Kecskesajt-tekervény céklával és dióval / Chef: Varga Dániel – Patisserie Chef: Szabó Zsuzsanna / Fotó: Kaszner Nikolett 

Nem tudom, tudtátok-e, hogy filmesztétikát végzetem Pécsett, és a kedvenc filmjeimben mindig valami nagy zabálásra kerül sor. A készülő szakácskönyvemben is szentelek ennek egy fejezetet, amelyben a kedvenc kajával kapcsolatos filmjeimből is lesz néhány recept.

A filmművészet kajával foglalkozó filmjei két nagy csoportra oszthatók – az egyik érzékien, művészien mutatja be a főzés és evés folyamatát és az ételeket – ilyen például Huszárik Zoltán filmje Szinbádról, Latinovits Zoltán főszereplésével, a Julie és Julia Meryl Streeppel és Amy Adams-szel, vagy a gyönyörű Babette lakomája, amely Ferenc pápa kedvencei között is ott van.   

A másik nagy csoport pedig az óriási, véget nem érő zabálásokat, és az étkezés körüli tabukat mutatja be, sokszor kemény próbatétel elé állítva a nézők idegrendszerét. Erre az egyik klasszikus példa Marco Ferreri 1973-as alkotása, A nagy zabálás, de említhetném Peter Greenawaay A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmét és még egy csomó dőzsölésben (és vérben) fürdő alkotást. 

Imádtam A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című filmet!

A Grund Színházasokkal pont egy ilyen vérfagyasztó filmet választottunk vacsoránk témájaként – és egyúttal titokzatos rejtvény elé állítottuk vendégeinket. Meghívtam egy-két olyan kedves celeb hölgyismerősömet, akit nem feltétlenül arról ismer az ország, hogy kötélből lennének az idegeik és bírnák a horror borzalmait. Iszak Esztit, Mádai Vivit, Tatár Csillát, úgy ismerjük, mint igazi kifinomult nőket, Cinthya Dictatorról viszont, aki szintén ott volt a vacsorán, az Insta fotói alapján azt gondoltam, egy kis egészséges borzongás ott van a kedvenc szórakozásai között és azt hiszem, nem tévedtem.  

Andy Heflerrel, a Grund Színház vezetőjével, aki a nagy sikerű, Toldiban megrendezett Food Film Fighters program kitalálója, és Varga Dániel séffel, aki a Konyhafőnök műsorra tréningezett és akinek a remek helyezésen köszönhetem, együtt találtuk ki, mi legyen az a rémséges filmalkotás, amihez megfelelően provokatív fogásokat szolgálunk majd fel a vacsorán.

Melyiket kóstolnátok? A Bárányborda jus-vel és édesburgonyával vagy a Velő ördögszekér gombával és tojáskocsonyával fogást? / Fotó: Kaszner Nikolett

A fogások szupertitkosak voltak, a vendégeknek nem árultunk el semmit, és a vacsora alatt, miközben sorra jöttek a hajmeresztő fogások, titkos szavazással kellett tudatniuk velünk, vajon sejtik-e már melyik filmről van szó.

Ahogy láthatjátok a fotókon, az asztalon ott sorakoztak a kiontott emberi beleket, véres agyat és emberi csontokat utánzó finomabbnál finomabb falatok, amelyek látványra sokkolóak volt, ízükben viszont mennyeiek. Celebjeink és vendégeink bátran vették az akadályokat, elkerekedett szemmel és néha egy-egy sikollyal vették tudomásul, ahogy az egyre durvább kaják az asztalra kerültek. 

A találgatást segítette, hogy Andy profi slammereket hívott a vacsira, akik előre megírták a filmhez kapcsolódó slam poetry-ket, azaz szabad verseket. Ezek szolgáltattak alapot a Grundos improvizációs színészeinknek a jelenetekhez, bár ők nem tudták mi a film, ezért ők is csak találgattak és ettől volt nagyon szórakoztató az egész. 

A vérben úszó fogásokhoz kellett egy-két vöröslő ital is, hogy leöblítsük / Fotó: Kaszner Nikolett

Képzeljétek el, hogy az egyik jelenetbe engem is bevontak – és még meg is gyilkoltak! Most már elárulhatom, hogy egy híres divattervezőt kellet alakítanom, aki a pincében rabszolgákat tart – ők aztán egyszer csak fellázadnak ellene és lemészárolják a kegyetlen rabszolgatartót. A lenti videóban láthatjátok a próbát is! 😉 

A cikk olvasása után nézzétek meg a videót is, mert kíváncsi vagyok, kitaláljátok-e, melyik filmről szólt a vacsora – és ha igen, játsszatok velem a Facebook oldalamon

Infokat az új Marki’z Supper Club vacsorákról a Facebook oldalamon találtok, legközelebb gyertek el akár Ti is, mint vendég – egyedülálló gasztro élmény és nagyon kellemes hangulat vár benneteket, annyit ígérek. Írjátok fel a naptárba: 2018. május 18., Balatonfüred – itt várlak benneteket, ezúttal kedvenc stílusikonjaim kedvenc fogásait szolgájuk fel – ígérem, nem lesz agyvelő. Ha érdeklődnétek, a markizsupperclub@gmail.com email címen megtehetitek! 😉